Ugrás a tartalomra
x

Proteus / Szerelmem a szabadságod (2003) - előzetes

színes, feliratos, kanadai, dél-afrikai történelmi, romantikus dráma, 97 perc, 2003

 

A film egy 18. század eleji, Fokvárosból származó bírósági feljegyzés alapján készült, mely a Dél-Afrika Robben nevű szigetén raboskodó két fogoly igaz szerelmi történetét dolgozza fel. A két férfi egyike holland tengerész, akit szodómia vádja miatt zártak börtönbe, a másik pedig egy fiatal khoikhoi pásztor, akit egy holland állampolgár bántalmazása miatt ítéltek el. (A khoikhoik a hottentotta törzsi csoport tagjai voltak, akik a gyarmatosítás korszakában alacsonyabb rendűnek számítottak.)  A két fogoly a közös kényszermunka során napról napra közelebb kerül egymáshoz, végül kapcsolatuk miatt bíróság elé állítják őket. Dél-Afrikában az 1700-as években a szodómia bűncselekménynek számít, melynek rosszabb a megítélése, mint a gyilkosságnak, ráadásul a bűnösök eltérő etnikai csoporthoz is tartoznak. A filmben szokatlan módon keverednek a különböző korszakok tárgyai és ruházatai, melyek a rendező egy nagyobb témáját illusztrálják, miszerint a homofóbia és a rasszizmus azóta is jelen van a világban.

 

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux